Cs. M.: északi mikartás

Mi köze a könnyű nyári ingnek a zordon fjordokhoz és a skandináv pengékhez? Alapvetően nem sok. Esetleg annyi, hogy meleg tavaszi, nyári estéken a lelkes hobbista a markolattüskére feltűzendő fakorongokat, bőrgyűrűket, rézből, acélból vágott baknikat épp egy laza ingben reszelgeti. Miközben a verejtéket letörölgeti homlokáról, fel sem merül benne, hogy az inge, melyre helyes kis lyukakat égetett a sarokcsiszoló ezer szikrája, melybe az olajos kezét törölte jobb sorsra lesz érdemes, minthogy a kukában végezze.

Kesportal: Skandicarta01

Tovább

Remek náderek

A hazai kézművesek idén 10. alkalommal pályázhattak munkáikkal a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara által 2001-ben alapított a „Magyar Kézműves Remek” címre. A jubileumi díjkiosztónak és kiállításnak számunkra érdekes, késes vonatkozása is van. Több készítő, köztük portálunkon aktívan jelen levő mesterek is nyújtottak be elbírálásra pályázatokat.

Kesportal: RemekNader 01

Tovább

Exkluzív tiszafások

Boczor Péter éltársunk szakértelme és munkája sokunk késében benne van anélkül, hogy tudnánk róla. Több késkészítő rá bízta pengéinek, kardjainak hőkezelését, mellyel Péter több, mint 30 éven keresztül hivatásszerűen foglalkozott egészen a közelmúltig. Most, hogy a jól megérdemelt nyugdíjas évek következnek, Szerszámedző fórumtársunk mutatott néhány bicskát munkái közül, melyeket hobbiból, szabadidejében alkotott. Precíz szerkezetek, nem hiába műszerész is az atyjuk.

Kesportal: Boczor01

Tovább

A csíkos generális

Palcsesz Imre éltársunk igazi hobbi késes. Tanulmányai mellett, szabadidejében készít késeket, melyek egytől-egyik igényesen kivitelezett munkák. Angelero álnéven a fórum látogatói számára közismert tag, azonban itt a blogon eddig még nem mutattunk munkáiból semmit. Ezen a helyzeten most változtatunk egy kvázi véletlenszerűen kiválasztott darabbal. Mert az ő munkái közül akár csukott szemmel is lehet…

Kesportal: Angelero San 01

Tovább

A magyar költészet napja

Ma van, bizony, József Attila születésnapján. Emlékezzünk meg erről mi is, a magunk késes módján, ahogyan ez itt szokás.

Azt mondják

Mikor születtem, a kezemben kés volt -
azt mondják, ez költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt:
embernek születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.

Én nem emlékezem és nem felejtek.
Azt mondják, ez hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek, -
ha én nem, te megleled.

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.

1936. november-december

Fotó: Móricz Simon
bagulaci, köszi!

Készítők és céhes hírek: múlt, jelen, jövő

Egy kép és egy hír – külön témák, eltérő idősíkok, de érintőlegesen összefüggenek azért.

Kesportal: késesek országos találkozója 2005 04 30-1

Tovább

Marlowe mangusztája

A minőségi pillangókések a Benchmade történetében mindig meghatározó szerepet játszottak. Charles Marlowe-val együttműködve, „Mongoose” fantázianevű késeinek bázisán korszerű alapanyagokból, high-tech megmunkálás mellett elkészítették az 53-as számú, „Mangus” modellt. A szinte tökéletes formai azonosság mellett kis extrát is kapunk pénzünkért.

Kesportal: Mangus01

Tovább

Csak egy kép…

…egy valamikor árván maradt Opinelről: a hegyekben, 2400 méter fölött, hajdani hegyi pásztorok elhagyott kőkunyhójának ablakában fotózták. A fa megkopott, a penge megfogyott, tiszta rozsda az egész – és mégis: méltóságteljes és szép. S ha még mesélni is tudna…

Kesportal: opinel

Forrás: Impressions du jour blog